Ízek & Horizontok

Ízek & Horizontok

Kerekezés a Tisza-tónál

2 nap Magyarország második legnagyobb tava körül, bicajjal - Beszámoló

2024. március 23. - davidkrny

20200823_170449.jpgAz Alföldön biciklizni azért nagyszerű, mert lapos, ám épp ezért kissé unalmas is. Viszont a Tisza-tó körül a táj annyira szép, hogy egyáltalán nem unalmas egy többórás bicajtúra. Ha kicsit eltávolodunk a tótól, a Hortobágy irányába, már jobb átélhetjük az alföldi hangulatot, és ha innen nézzük, az Alföld olyan mint a tenger, csak nincsen benne víz.

Mivel 2024 május végétől a MÁV közvetlen vonatokat indít Budapestről Tiszafüredre, így átszállás nélkül, akár egy napra is leugorhatunk az ország második legnagyobb tavához.

Mi még átszállással vonatoztunk Tiszafüredre, egy nap alatt kényelmesen körbetekertük a tavat, majd másnap elkerekeztünk Hortobágyra egy palacsintára. Közben több strandon fürödtünk, ettünk és megnéztük az lépcsőző halakat is.

Biciklis útvonal

Legpraktikusabb Tiszafüredig menni vonattal, hiszen itt több szállás közül választhatunk, és ha a Hortobágyra is mennénk másnap, innen közelebb lesz. A vonat Poroszlón is megáll, így már ott is bicajra válthatunk. A tavat óramutató járásával ellenkező irányba bicikliztük körbe. A szépen kiépített bicajút szinte végig az autóktól külön, sok esetben a töltésen halad, és szinte teljesen lapos.

Látnivalók

Tiszafüreden hangulatos strand és kikötő van. Az egyik helyen még kutyával is pancsolhatunk.
20200822_110606.jpg
Tiszafüred és Poroszló között új, biciklis híd vezet át a tavon, ahonnan gyönyörű a kilátás.
20200822_112854.jpg
A poroszlói strand homokos, a vízben inkább iszapos, de egy délelőtti felfrissülésre nagyszerű helyszín, akárcsak egy lángosra délben.

Dél felé továbbhaladva, Sarud előtt a Laskó-folyó torkolatán biciklizünk át, ahonnan szintén ikonikus kilátás tárul elénk.
20200822_140732.jpg
Sarudon található egy élményfalunak nevezett partszakasz is, mindenféle vízi sportokkal, vízi játszótérrel, de talán kicsit túl zajos hangulattal.

Sarud és Kisköre között nyugodtabbak a kedélyek, errefelé már leginkább csak a bicajosok és a kempingezők jönnek.

Kisköre a tó legdélebbi részénél fekszik, és itt található a duzzasztógát is, aminek érdekessége a Tisza-tavi Hallépcső. Mivel a duzzasztón a halak nem juthatnának kényelmesen át, kicsit odébb a számukra kiépített speciális vízlépcsőn úszhatnak fel a tóba.
20200822_155903.jpg
Innen már nagyon közel van Abádszalók, ahol a tágas strandon ismét felfrissíthetjük magunkat az utolsó szakasz előtt. A strand és a víz valóban tágas, viszont ottjártunkkor valahogy nagyon sok hínár volt a vízben, ami egy idő után picit zavaró volt.
20200822_164655.jpg
A tó dél-keleti részét mocsaras, nádas részek választják el a Tisza medrétől. Abádszalók és Tiszafüred között így a folyó mellett haladunk észak felé a töltésen. Itt érdemes a számos stég egyikén, a nádason keresztül egy rövid pihenőre a folyópartig kimenni.
20200822_181245_01_saved_2.jpg
Tiszafüred déli határában található a HelloHal nevű falatozó, ahol kiváló tiszai halakból készült ételeket ehetünk.
20200822_191428_2.jpg

Távolság és idő

A fenti leírás hivatalos neve Tisza-tavi Kis kör. A távolság 70 km, és a minimális szintemelkedés miatt könnyű rajta tekerni. Nehézséget csupán a távolság jelent, hiszen minimum 5-6 órát kell biciklizni. Mi 11 körül indultunk, és este 7-kor értünk vissza Tiszafüredre. Hosszabb megállóink a poroszlói és az abádszalóki strandon valamint a hallépcsőnél voltak.

Irány a Hortobágy

Az éjszakát egy kempingben akartuk tölteni a sátrunkkal, de mivel túl zajos lett a hely a sok bulizó miatt, úgy döntöttünk, hogy inkább máshol állítjuk fel szálláshelyünket. A tó partján az irdatlan mennyiségű szúnyog ellenére nagyszerű sátorhelyet találtunk.
20200823_070943_2.jpg
Ugyan második napunkat pihenéssel is tölthettük volna, inkább a kihívást választottuk, és eltekertünk Hortobágyig. Ez a 33-as út mentén körülbelül 40 km és nagyjából 2-3 óra. A táj meglehetősen egyhangú, vizet egyedül Kócsújfaluban lehet találni, így ha annyira nem rajongunk a biciklizésért, menjünk vonattal a Kilenclyukú hídig.
20200823_141518.jpg

A Tisza-tavi strandoknál ugyan találni szebb és tisztább vizű fürdőhelyeket, ám biciklizéssel egybekötve, a környék hangulatos úticél az egyedülálló táj és a könnyen teljesíthető útvonal miatt.

A bejegyzés trackback címe:

https://izekhorizontok.blog.hu/api/trackback/id/tr1718362377

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása