„Róma, az örök város.” „Minden út Rómába vezet.” „Rómát látni és meghalni.” Megszámlálhatatlanul sok közhely kötődik ehhez a városhoz, és az utazásunk előtt bennem is az volt a fő kérdés: vajon valóban rászolgál-e minderre Róma?
Nos, a közhelyek néha tényleg az igazság egy töredékét sűrítik magukba – Rómára pedig ez különösen igaz. Olyan város, ahová bármikor szívesen visszatérnék, hogy még alaposabban felfedezzem. Lehet rá mondani, hogy zsúfolt, meleg és kaotikus, de ebből mi keveset érzékeltünk: januárban a hőmérséklet kellemes, még ha az időjárás esős is. Bár kisebb tömeg fogadott minket, a januári Róma semmiképpen sem mondható üresnek.
Három teljes napot töltöttünk a városban, az érkezés és az indulás napján pedig még jutott egy kis idő a sétálgatásra is. Szállásunk a népszerű Testaccio negyedben volt, ahonnan némi tömegközlekedéssel, vagy egy nagyobb sétával érhető el a belváros.
Érkezés
Egy januári nap késő délutánján, öt óra körül érkeztünk meg Rómába. Bár ekkorra már besötétedett, nem bírtuk ki, hogy ne induljunk el egy hosszabb sétára – ráadásul az éhség is gyorsan a római konyha felé terelt minket.
Trastevere
Első utunk a Trastevere negyedbe vezetett, de előtte még felmentünk a Fontana dell’Acqua Paola monumentális szökőkútjához, amely esti kivilágításban különösen látványos.
Trastevere Róma egyik legautentikusabb környéke: a szűk utcákon pezsgő élet egyszerre idéz falusias és kisvárosi hangulatot.
A negyed főterén álló Basilica di Santa Maria in Trastevere már az első este megmutatta, milyen lenyűgöző templomokkal van tele a város. A 12. századi mozaikjairól híres épület belső tere gazdagon díszített és különösen hangulatos.
Éttermekből nincs hiány, mi végül teljesen véletlenül a Tonnarello Calisto mellett döntöttünk – egyszerűen itt volt a legrövidebb a sor. Remek cacio e pepét és amatricianát ettünk.
Előbbi a római konyha egyik legegyszerűbb, mégis ikonikus tésztája, pecorinóból, fekete borsból és tésztavízből, az amatriciana pedig guancialéból, paradicsomból és pecorinóból készül, és szintén elválaszthatatlan Rómától.
Teatro di Marcello
Vacsora után átkeltünk a Teverén, kicsit elidőztünk a Tiberina-szigeten, majd a Teatro di Marcello érintésével sétáltunk haza.
A Colosseumra emlékeztető, de annál is régebbi színház az évszázadok során erődítményként és lakóházként is szolgált, így különleges rétegekből álló történelmi emlék.
Róma belvárosa
Másnap, gyors olasz reggeli után (cornetto és cappuccino) bebuszoztunk a Corso Vittorio Emanuele II folyóparti végéig, ahonnan gyalog indultunk neki a belvárosnak.
Róma tökéletes a sétálásra, hiszen egyik híres tér éri a másik nevezetes templomot.
Először a 16. századi Chiesa Nuova di Santa Maria in Vallicella templomnál álltunk meg, ami a római barokk egyik korai példája. Belseje világos, harmonikus és igazán nyugodt hangulatú.
Innen a Piazza Farnesére sétáltunk át, amelyet a reneszánsz Palazzo Farnese ural, Róma egyik legjelentősebb palotája.
A közeli Campo de’ Fiori már sokkal zsúfoltabb és turistásabb arcát mutatta a városnak, bóvli árusokkal, ami annyira nem tetszett nekünk. Rómában az is a jó, hogy egy utcával arrébb teljesen más hangulat uralkodhat. A Piazza del Biscione például kifejezetten barátságos, intimebb térnek bizonyult.
A Basilica di Sant’Andrea della Valle a 17. századból monumentális barokk templom, Róma egyik legnagyobb kupolájával. Belső tere grandiózus, gazdagon díszített, és előrevetíti a barokk túláradó formanyelvét.
Innen jutottunk el a Piazza Navonára.
A tér három szökőkútja – a Fontana del Moro, a Fontana del Nettuno és a középen álló Fontana dei Quattro Fiumi – együtt alkotja Róma egyik leglátványosabb barokk együttesét. A központi szökőkutat Bernini tervezte, és a világ négy nagy folyóját – a Dunát, a Gangeszt, a Nílust és a Río de la Platát – megszemélyesítő alakokkal ábrázolja. A tér és különösen a középen álló gyönyörű szökőkút egyértelműen a város egyik legszebb tere.
Nem messze innen áll a Pantheon lenyűgöző épülete.
A több mint 2000 éves (!) alapokon álló templom ma is látható formáját i.sz. 120 körül nyerte el. Belső terének átmérője és magassága is 43,3 méter, ami az ókorban a tökéletesség szimbólumának számított. Kupolája máig a világ legnagyobb vasalatlan beton tetőszerkezete, aminek a tetején lévő nyílás (ocolus) biztosítja a természetes fényt. Mi végül, a nagy sor miatt csak másnap jutottunk be. Az épületbe nemrég óta belépőt kell fizetni.
Továbbhaladva érintettük a Palazzo Montecitoriót, az olasz parlament épületét, majd a Piazza Colonnán megnéztük a hatalmas, Marcus Aureliusnak állított antik márványoszlopot.
A közeli Piazza di Sant’Ignazio egy gyönyörű tér, amelyet egységes barokk paloták vesznek körül.
A tér temploma, a 17. századi Chiesa di Sant’Ignazio di Loyola a jezsuita barokk egyik csúcspontja, legismertebb a festett, mégis térhatású mennyezetéről és a kupolát utánzó illúziófestészetéről.
Ebédelni a Pane e Salame nevű helyen álltunk meg, ahol klasszikus olasz szendvicset ettünk.
Ezután következett a híres, hírhedt Trevi kút (Fontana di Trevi), ahol a tömeg elkerülhetetlen. A szemben lévő ruhabolt első emeletéről egészen jópofa rálátás nyílik a szökőkútra.
A Piazza di Spagnán is tömegek fogadtak minket.
De a Scalinata di Trinità dei Monti, vagyis a Spanyol lépcső tetején viszont már nyugodtabb volt a hangulat.
Innen továbbmentünk a Villa Borghese parkjába, amely zöld menedékként szolgál a belváros után. A Piazzale Napoleone I térnél megálltunk egy rövid panorámára, ahonnan szép kilátás nyílik a Piazza del Popolóra.
A nap egyik fénypontja a Galleria Borghese múzeum volt, különösen Bernini szobrai miatt, amelyek mozgalmasságukkal és drámaiságukkal egészen elképesztőek élőben.
Zárásként a Chiesa di Santa Maria della Vittoriába templomba tértünk be, kifejezetten Bernini Szent Teréz extázisa miatt, amely a barokk szobrászat egyik legikonikusabb alkotása.
Az ókori Róma
Következő napunkat az ókori Róma felfedezésével töltöttük, így reggel a Colosseumhoz metróztunk.
A Colosseo i. sz. 80-ban nyitották meg. Az ellipszis alakú épület eredetileg akár 75 000 ember befogadására és szórakoztatására is alkalmas volt. Ma mind az alsó, mind a felsőbb szinteket be lehet járni, de számunkra utóbbi elegendő volt. Innen belátható az egész épület szerkezete és monumentális logikája.
Termini és környéke
Mivel a Forum Romanum jegyünk, csak délutánra szólt, így a Colosseo után tettünk egy kis kitérőt a Termini pályaudvar felé.
Először a közeli Basilica di San Pietro in Vincoli felé vettük az irányt, amely a 5. században épült, és legismertebb Michelangelo híres Mózes-szobra miatt. A szobor ereje és részletessége egészen elképesztő.
A Basilica Papale di Santa Maria Maggiore Róma egyik legfontosabb pápai bazilikája, a 4. századból. Korakeresztény alapjai és aranymozaikjai jól mutatják, milyen gazdag és rétegzett a város egyházi öröksége.
Innen a kevésbé ismert, de különösen izgalmas Basilica di Santa Prassede következett. Egy oldalkápolnájában ősi, 9. századi bizánci mozaikok rejtőznek, amelyek szinte érintetlenül őrzik a korai keresztény művészet nyomait.
Ide már közel volt a Termini pályaudvar, aminek az aljában található a Mercato Centrale Roma ételudvar. Mi a számos lehetőség közül trapizzinot, vagyis töltött pizzaszeletet és supplìt, töltött rizsgolyót ettünk.
Forum Romanum és környéke
A Foro Romano volt az ókori Róma központja. Ma az egy kisebb völgyben található terület jól szimbolizálja, hogyan rétegződnek az ókori, klasszikus és legújabb korok egymásra.
Ugyan a Foro területén szinte végig esőben sétáltunk, de ez sem vette el az élmény erejét. A Terrazza Belvedere del Palatino kilátópontjáról gyönyörű panoráma nyílik a romokra, ami esős időben is különleges hangulatot áraszt.
Látogatásunk végére elállt az eső, és mi a Musei Capitolini, Róma egyik legfontosabb múzeuma felé vettük az irányt. A három épületből álló múzeum a Michelangelo tervezte Piazza del Campidoglio téren, a Capitolium-dombon található. A Palazzo Dei Conservetori épületben található Marcus Aurelius lovas szobra, valamint a híres Romulus és Remus ábrázolás.
Constantino I monumentális szobra pedig az épület kertjében látható.
Érdemes kimenni a múzeum kávézójának teraszára, hiszen gyönyörű innen a kilátás.
A Palazzo Senatoria alsóbb szintjeiről pedig közvetlen rálátás nyílik a Forum Romanumra, ami önmagában is megéri a látogatást.
Innen egy rövid sétára áll a Monumento a Vittorio Emanuele II, amely méreteivel és hófehér márványával erősen megosztó, de kétségtelenül meghatározó eleme a városképnek.
Délután a belvárosban és este Trasteverén
Tegnap kimaradt az ide nagyon közel lévő Chiesa del Gesù templomba, a jezsuita barokk egyik mintapéldájába.
A mennyezet alatt elhelyezett tükörnél gyakran hosszú sorok állnak a tökéletes szelfiért, de ha az ember csak gyönyörködni szeretne a festett mennyezetben, nyugodtan megteheti sorban állás nélkül is.
A Basilica di Santa Maria sopra Minerva különleges gótikus templom, ami ritkaságnak számít Rómában. Letisztult belső tere jól elkülönül a városban megszokott barokk pompától.
Az estét Trasteverén zártuk a Mimi e Coco Trast nevű bárban. Aperitivóként negronit (gin, Campari, vörös vermut) ittunk, majd carbonarát és amatricianát vacsoráztunk.
A carbonara klasszikusan tojássárgájából, pecorinóból, guancialéból és fekete borsból készül – egyszerű, de tökéletes lezárása volt a napnak.
Vatikán
Harmadik teljes napunkat a Vatikánban töltöttük. Ez egy teljesen külön világ, hiszen szó szerint egy másik ország Rómán belül. Turistaként gyakorlatilag csak a Musei Vaticani múzeumon és Szent Péter Bazilikán keresztül lehet ide bejutni.
A Vatikáni Múzeumokhoz szinte kötelező előre jegyet válatni, ha el akarjuk kerülni a még nagyobb tömeget. A múzeum gyűjteménye elképesztően hatalmas, szerintem még úgy sem láttunk mindent, hogy igyekeztünk a legtöbb terembe legalább benézni. Érkezéskor inkább éreztük magunkat egy reptéren, mint egy múzeumban, aztán az épületek kisebb kiállító terei már kellemesebb, de továbbra is labirintusszerű hangulatot árasztottak.
Híres szobrokból nincs hiány, például a Laokoón-szoborcsoport erőteljesen kapcsolódik Róma alapításának legendájához.
A Sixtus kápolnában tilos fotózni, Michelangelo freskói lenyűgözőek a mennyezeten. Több órás látogatásunk után a kijárat a Vatikán híres csigalépcsőjén át vezetett.
Éhségünket a Pastasciutta nevű helyen elviteles tésztával enyhítettük. Szuper megoldás volt, mert nem akartunk hosszasan az ebéddel elidőzni.
Ezután következett a Basilica di San Pietro, a katolikus egyház talán legszentebb helye, Szent Péter, Krisztus földi helytartójának sírhelye. A Szent Péter Bazilika méreteivel és monumentalitásával első pillantásra lenyűgöz.
Felmentünk a kupolába is, ahonnan egészen különleges perspektívából látható a bazilika belső tere, majd odafentről a Vatikán és Róma panorámája.
Visszaérve a Szent Péter térre újra elállt az eső, mi pedig az Angyalvár felé vettük az irányt.
A Castel Sant’Angelo erődítmény több száz éve szolgál pápai menedékként, és a legszebb talán vele szemben található hídról.
Kicsit még tovább sétálva a Tevere partján, pedig az alábbi képeslapszerű látvány tárul elénk.
A délutánt némi tiramisùval zártuk a Two Sizes nevű apró helyen.
Vacsoránkat a Pizzeria Remo A Testaccióban fogyasztottuk el. Az étterem igazán autentikus, helyi és szuper vékonytésztás (nem vastagszélű) római pizzát kínálnak.
Hazautazás előtt
Az utolsó napunkat tudatosan nyugodtabbra vettük, hiszen este már indult gépünk haza.
Reggel felmentünk a szállásunkhoz közeli Piazza dei Cavalieri di Malta térre, amely egyik épülete a Máltai Lovagrendhez tartozik. A közösségi médiában népszerűvé vált kulcslyuknál most nem volt senki.
Érdekessége, hogy az ember Olaszországban áll, a Máltai lovagrend kertjébe lát be (ami így önálló országnak számít), és a távolban pedig a Szent Péter Bazilika vatikáni kupolája magasodik.
Ezután a Centrale Montemartinibe mentünk, amelyet kifejezetten alternatív múzeumként szerettünk volna megnézni. Az egykori erőmű ipari tereiben kiállított antik szobrok különleges kontrasztot alkotnak, és egészen más perspektívából mutatják meg az ókori művészetet.
A belváros felé visszatérve végigsétáltunk a Via Giulián, Róma egyik legelegánsabb utcáján. Itt található egyébként a magyar nagykövetség is.
Még akartunk valami egyszerű szendvicsfélét így a közeli Via dei Cappellari sarkán kötöttünk ki. Ez a hangulatos utca, szűkösségével, szelíd ívével, macskaköveivel, régi házaival számomra valahogy magába sűrítette az egész város esszenciáját - az a fajta hely, ahol az ember szívesen csak sétálgatna cél nélkül.
Róma számunka volt történelem, rétegek, művészet, gasztronómia, túlzások és csendes percek egyszerre. Monumentalitás és emberléptékűség fonódik össze éppúgy mint a város szövevényes hálózata. Ezt a várost nem lehet kipipálni, csak elkezdeni felfedezni, és mindig egy újabb szeletet megismerni.
