Amerikába utazni egyszerre idegen és otthonos érzés. Szinte minden más, és máshogy működik, mint amit Európában megszokhattunk, viszont a pop-kultúra és elsősorban a filmek miatt valahogy sok dolog mégis nagyon ismerős. Igazán belekóstolni, és kicsit talán el is telni az élménnyel, nincs is jobb mód, mint egy kéthetes road-trip a vadnyugaton.
Ehhez az utazáshoz egy közeli ismerősöm útitervét is felhasználtam, ám itt-ott kicsit lazábbra vettem, noha így is élménydús két hétre sikerült. Az utazás autózásra van tervezve, hiszen az Egyesült Államok nagy részén ez a legkézenfekvőbb közlekedési eszköz. Szállásaink leginkább Airbnb-k voltak, de néha hotelben is megszálltunk. A hangsúly elsősorban a természeti látnivalókon van, de három nagyvárost is útba ejtettünk.
Főbb látnivalók az útitervben: Yosemite National Park, Sequoia National Park, Los Angeles, Las Vegas, Zion National Park, Bryce Canyon, Grand Canyon, San Francisco.
1. nap: Érkezés Amerikába
Délutáni, San Francisco-i érkezés után, utunkat Kalifornia belső része felé vesszük, hogy közelebb legyünk a következő két nap úticéljaihoz. Szállásunk Fresno egyik külvárosában, Clovisban volt, de alternatív szálláshely lehet még Merced is. Este ne felejtsünk el bevásárolni a másnapi kiránduláshoz.
2. nap: Yosemite National Park
Szállásunkról kora reggel indulunk, hiszen a Yosemite közel 2 óra vezetésre található. Kalifornia belső, hegyes része a Nemzeti Parkokról híres. A két legismertebb a Yosemite és a Sequoia. A Yosemite egy tágas völgy vízesésekkel, széles mezőkkel és magas sziklafalakkal. A Park területére autóval be lehet hajtani, és a különféle látványosságok közelében kényelmesen parkolni.
El Capitán - Hatalmas szikla, ami népszerű a sziklamászók körében. Olyan magas, hogy sokan a felénél, a sziklához rögzítve töltik az éjszakát, hogy másnap onnan folytassák a mászást.
Yosemite Falls - A leghíresebb vízesések a Parkban. Novemberben, ott jártunkkor éppen ki voltak száradva, ami teljesen természetes folyamat.
John Muir Trail és Mist Trail - A völgy végében található két túra kombinációja körtúrát tesz ki, ami kényelmes tempóban, piknikkel körülbelül 4-5 óra alatt teljesíthető. Elhalad a Vernal Falls és a Nevada Fall vízesések mellett.
Több helyen is meredek emelkedőkre kell számítani, ám a kilátás minden fáradtságot megér.
Ha kevésbé megterhelő, laposabb területen futó kirándulást szeretnénk, akkor a völgyben lévő útvonalak közül érdemes választani (Yosemite Valley Loop Trail, Cook’s Meadow Loop vagy Mirror Lake Trail).
Tunnel View - Az egyik leghíresebb kilátópont a völgy nyugati végében. Naplementekor különösen szép.
America The Beautiful kártya - Az amerikai Nemzeti Parkokba mindenhol autónként kell belépőt fizetni, mindegy, hogy hányan ülnek a járműben, ennek ára 35$ körül van (2024). Ha több Parkba is el szeretnénk menni, akkor megéri megvenni az ún. America The Beautiful nevű kártyát, amivel egy éven át az összes National Park Service által fenntartott Parkba korlátlan alkalommal beléphetünk. Ára 80$, és szintén egy járműre vonatkozik.
3. nap: Sequoia National Park
Clovisi szállásunkat ma is viszonylag korán hagyjuk el, mert a Sequoia másfél óra vezetésre található. Ma este már Los Angeles környékén éjszakázunk. A Sequioa Nemzeti Park az óriásfenyőiről híres, itt található a világ legnagyobb fája, a kontinentális Egyesült Államok legmagasabb pontja (Mount Whitney) és a Kings Canyon Nemzeti Park idilli völgye.
General Grant Tree - Több mint 1600 éves, 81 méter magas óriásfenyő. Korábban erről a fáról gondolták, hogy a világ legnagyobbja, ám az újabb mérési eszközöknek köszönhetően, a megtisztelő címet a General Sherman Tree vette át.
Kings Canyon - Növényzetéről és állatvilágáról ismert völgy a Sequoiától kissé északra. Autóval érdemes néhány szép kilátópontot felkeresni, mint például a Junction View.
General Sherman Tree - A világ legnagyobb fája, tömegét tekintve. 83 méter magas, törzsének kerülete a tövénél 31 méter, kora pedig 2300-2700 év. A fa egy szépen kiépített túraútvonal mentén található, rövid gyaloglásra a parkolótól.
Big Trees Trail - Rövid körséta egy mező körül, ahol számos szép és hatalmas fenyőt csodálhatunk meg.
Parker Group Sequoias - Nevezetes óriásfenyő-csoport, amihez autóval juthatunk el.
Tunnel Log - Hatalmas kidőlt fenyő, aminek a törzsébe járatot vágtak, hogy kocsival át lehessen haladni alatta.
Moro Rock - Sziklaszirt a Park déli részén, kiépített ösvénnyel, nagyszerű kilátással.
Szállásunk Los Angeles környékén, Duarte nevű településen volt. Los Angeles 4-5 óra vezetésre van a Sequoiától, így legkésőbb délután 5-6 körül érdemes elindulni.
4. nap: Los Angeles
Los Angelest nem lehet egy nap alatt felfedezni, de belekóstolni a város hangulatába annál inkább. Kezdjük a napot egy kiadós reggelivel, mert hosszú lesz, ám sajnos nemcsak a sok program, hanem a hatalmas távok és a botrányosan lassú és sűrű forgalom miatt is. Parkolni szinte mindenhol lehet a városban. Sok fizetős parkoló van (az utcán is), de sok esetben, csak korlátozva van, hogy mikor és meddig szabad az utcán parkolni. A gyakori autófeltöréseket elkerülendő semmit (!) sem szabad az utastérben hagyni.
Downtown - Az amerikai városok downtownjai, vagyis belvárosai híresek a pocsék közbiztonságokról. LA-ben ez az utóbbi években ugyan sokat javult, de számítsunk sok hajléktalanra, járdán felállított sátrakra, és általánosságban más közhangulatra, mint egy európai nagyváros központjában.
El Pueblo de Los Angeles és Union Square - LA mexikói hangulatú tere sétálóutcával, ahol mexikói árusokat találunk. A Union Square a vasútállomás előtt található.
Grand Avenue - Sétáljunk végig ezen az úton a Cathedral of Our Lady of the Angels kortárs stílusú katolikus templomtól dél-nyugat felé. A Gloria Molina Parknál találjuk a Music Center épületét, míg vele szemben, a park túloldalán az impozáns városházát. A következő sarkon a Walt Disney Concert Hall jellegzetes épülete láthatjuk, amit a The Broad nevű múzeum méhkaptár-szerű homlokzata követ.
The Broad - A privát gyűjteményben modern és kortárs alkotásokat találunk. A belépő előzetes online regisztrációval ingyenes.
The Last Bookstore - Kultikus könyvesbolt néhány utcával odébb.
Hollywood és Sunset Boulevard - Hosszú út Hollywoodban, a híres sétánnyal, színházakkal és mozikkal.
Getty Center - Magángyűjtemény klasszikus alkotásokból az LA fölötti dombokon. Több pontról is szuper kilátás nyílik a városra. A belépő ingyenes, de a parkolás 20$.
Santa Monica Pier - Venice Beachen található móló éttermekkel, vidámparkkal. Éjjel-nappal nagy a nyüzsgés és pezsdítő a hangulat.
Griffith Observatory - Obszervatórium a Hollywoodon dombokon, ahonnan nem csak a városra, de a Hollywood feliratra is szép kilátás nyílik. Az épület körüli teraszra ingyen ki lehet menni.
5. nap: Autózás Las Vegasba
Los Angeles és Las Vegas között a táj lassan elsivatagosodik és csak a hosszú, széles, egyenes autópálya marad. Szállásunk ma este már Las Vegasban lesz.
Elmer’s Bottle Tree Ranch - Ranch, ahol mindenféle régi palackot és használati eszközöket rudakra tűztek, és ebből egy kisebb erdőt hoztak létre. Mindezt a semmi közepén, a régi 66-os út mentén. Ennél meghökkentőbb és váratlanabb dolog kevés akad a környéken.
La Mesa mexikói étterem - A helyiek szerint Barstow legjobb étterme, kiváló tacóval. Ebédre pont útba esik.
Mojave-sivatag - A sivatag látogatható része a 15-ös és 40-es autópálya között fekszik. Mi egy országúti dugó miatt tértünk le a 15-ösről a 40-esre, majd a sivatagon keresztül jutottunk vissza. A táj különleges kősivatag, ahol csak a környékre jellemző kaktusz-szerű fák is nőnek.
Las Vegas Boulevard - Szállásunk elfoglalása után rövid séta a világ egyik leghíresebb utcáján a Las Vegas Stripen.
6. nap: Las Vegas
Ezt a várost leginkább a híres Stripről ismerjük, ám ez az utca igazából Paredise városában van, ami teljesen egybeépült a tőle északra fekvő Las Vegasszal, ahol ma a Downtown nevű negyed található. Városnézésünket reggel érdemes itt kezdeni, délután pihenni egyet a szálláson, majd este a Stripen kicsit hosszabban körülnézni.
Fremont Street - Las Vegas igazi főutcája, aminek az egyik végén a Fremont Street Experience található. Ezen a fedett sétálóutcán mindent megtalálunk boltoktól, éttermektől, bároktól kezdve kaszinókig, és korbáccsal felszerelkezett domina show-girlökig. Az utca másik végén kicsit nyugodtabb a hangulat. Az Evil Pie nevű helyen kifejezetten jó pizzaszeleteket kínálnak.
Las Vegas Sign - A híres felirat a város déli részén látható, külön parkolóval és hosszú fotózkodásra váró sorral.
Las Vegas Strip - Ezen a nevezetes úton sorakoznak a híres Las Vegas-i resort hotelek, amelyek nem csak szállodaként működnek, hanem mindegyikben találunk éjjel-nappal működő kaszinókat és plázákat is. A szállodák szinte mindegyike valamilyen tematika szerint épül fel: New York, Párizs, olasz tóvidék, Róma, Velence. A luxusszállodák tövében mindenki pénzhez próbál jutni. Vannak itt koldusok, show-girlök, és szuperhősnek öltözött emberek is. Egy-egy fotó velük 10-20$. Ennek ellenére nagyon különleges élmény itt sétálni, elsősorban esténként. A Belaggio nevű hotel előtt a híres zenélő szökőkút valóban látványos, és ha a festett égtől eltekintünk a Caesar’s Palace-ban, egy kicsit valóban Rómában érezhetjük magunkat.
In-N-Out Burger - A legkaliforniaibb hamburgerező gyorsétteremlánc. Nemcsak a Stripen, de számos más városban is találkozhatunk vele, és mivel híre megalapozott, igazán jó ötlet itt enni. A legismertebb burgerjük a Double Double, amiben két húspogácsa és két sajtszelet található. A krumplit is duplán sütik, így kívül ropogós, belül puha lesz.
7. nap: Zion National Park
Las Vegas túláradó embertömegei után utunkat ismét a természet felé vesszük. A Zion National Park körülbelül 3 óra vezetésre található, így viszonylag korán kell indulnunk. A már Utah-ban található Park egy szűk völgyben fekszik, ahová saját autóval nem lehet behajtani. Parkolás után ingyenes kisbusszal juthatunk be a völgybe.
Scout Lookout - Ehhez a kilátóhoz nagyjából 1 órás kirándulással juthatunk fel a The Grotto Picnic Area nevű helyről, ahol a busz is megáll. A kirándulás eleinte enyhén emelkedik, majd a Refrigerator Canyon előtt viszonylag gyorsan magasra érünk.
A nevezett kanyon annyira szűk és mély, hogy mindig hűvös van benne, így az izzasztó emelkedés után kellemesen lehűlhetünk. Ezután újabb emelkedő, vagyis inkább szerpentin következik, a Walter’s Wiggles. Ha ezt is magunk mögött tudjuk, innen már nincs messze a Scout Lookout, ahonnan gyönyörű kilátás tárul elénk. Innen tovább mászhatunk az Angels Landing nevű sziklaszirtre, ám ehhez előre kell regisztrálnunk, és fizetnünk. Nevét onnan kapta, hogy felfedezője szerint a szirt annyira szűk, hogy csak angyalok tudnának itt földre szállni. Az utóbbi években olyan sok turista szerette volna a csúcsot meghódítani, hogy már nem volt biztonságos. A regisztrációval és a belépővel ezen próbálnak változtatni. Ha nincs regisztrációnk, a völgyben felügyelő parkőrnek azt kell mondanunk, hogy a Scout Lookoutig kirándulunk. További szép kilátásokért érdemes kicsit tovább mennünk a West Rim Trailen, majd azonos útvonalon visszatérnünk a völgybe.
Miután visszaértünk, és még van időnk, a busszal elmehetünk a völgy legvégéig, ahol az már igazán szűk és mély, így különleges hangulatot áraszt.
Szállást érdemes Ziontól keletre keresnünk, például Kanab városában.
8. nap: Bryce Canyon National Park
A Bryce Canyon Nemzeti Park a több száz, több ezer ún. hoodoo-járól, azaz sziklaoszlopairól és sziklatűjeiről ismert. Nyugodtan mondhatjuk, hogy különlegessége miatt szépsége vetekszik a Grand Canyonnal vagy a Zionnal. Nem igazi kanyon, hanem egy fennsík pereme, ahol az erózió a porózus vörös és fehér sziklákból ezeket a különös formációkat alakította ki.
Sunset Point és Sunrise Point - A központi parkolóhoz legközelebb eső kilátópontok, amelyek között gyalogosan tudunk közlekedni.
Quens Garden Trail - A Sunrise Pointtól induló kirándulás, ami végig lefelé vezet a különleges formájú sziklaoszlopok és ívek között.
Navajo Loop - Rövid körtúra, amelyre annak legalsó pontján térünk rá a Queens Garden Trailről. Válasszuk a nyugatabbi ágát a Wall Street nevű hely felé, hiszen ez a leglátványosabb útvonal fel a peremre. Innen hamarosan visszaérünk a parkolóba.
Inspiration Point - Miután testközelből megismertük a hoodoo-kat, a Lower és az Upper Inspiration Pointról távolról is megcsodálhatjuk őket.
Bryce Point - Erről, a legtávolabb eső kilátópontról az egész Parkot beláthatjuk.
Szállásunkra, Page-be 3 órás autózás vezet. A város már Arizonában található.
9. nap: Antelope Canyon
Page városa a Navajo Nationként ismert navajo indián rezervátum mellett található. A navajók nagyon büszkék hagyományaikra és földjükre, ami Arizona állam jelentős részét elfoglalja.
Antelope Canyon - Híres szurdokvölgy, amelynek felső része igen híressé vált az elmúlt időszakban. A szurdok egyes részei, annyira szűkek, hogy egyesével lehet csak áthaladni rajta. A vörös sziklafalak között nagyszerű képeket lehet készíteni, amire a navajók egész nagy üzletet építettek. Page-ből naponta több nyitott kisteherautón viszik ki a turistákat a már navajo területen lévő szurdokba. A túra fejenként körülbelül 100$-ba kerül, és elsősorban a fotózásról szól. Noha kicsit futószalag-szerű az élmény, a látvány miatt megéri részt venni rajta.
Monumet Valley - Page-től 2 óra vezetésre található Arizona és Utah határán. A leglátványosabb sziklaformációk egy a navajók által fenntartott parkban található, ahová külön belépőt kell fizetni. A körút körülbelül 2 óra alatt körbeautózható, ám csak a délután közepéig van nyitva. Ha nem érnénk oda időben, a környéken is igen látványos a táj.
10. nap: Grand Canyon National Park
Page-től körülbelül 2 órára található a Grand Canyon Nemzeti Park keleti bejárata. Esti szállásunk, már a Park környékén, Williamsben lesz.
Horseshoe Bend - Page határában található híres U-alakú folyókanyarulat, amire a több száz méterrel fölötte lévő kilátóból láthatunk rá. A Colorado-folyó által kimélyített szurdok különösen napkelte és naplemente környékén szép. A parkoló díja 10$.
Grand Canyon - A világ talán leghíresebb szurdokvölgyét a Colorado-folyó mélyítette ki. Számos ponton olyan mély és szűk, hogy fentről, a peremről maga a folyó nem is látszik. Legszebb kilátás a déli peremről nyílik. Itt érdemes több kilátóponton is megállni (pl.: Desert View Point és Moran Point).
South Kaibab Trail - A Parkban számos kirándulás közül választhatunk. Nem ajánlott egy nap alatt le és egyből fel is jönni, hiszen a szurdok mélysége 1200 és 1800 méter között van. Egy nap alatt érdemes a fent említett túra egy részét teljesíteni. A túra kiinduló pontján nem lehet parkolni, így a központi parkolóból ingyenes busszal jöhetünk vissza a Yaki Pointig. Innen utunk lefelé vezet, néha meredeken, néha kevésbé meredeken egy jól kiépített útvonalon. Legalább az Ooh Aah Pointig érdemes eljutnunk, de kicsit lejjebb a Cedar Ridge nevű kiszögellésen kellemesen lehet piknikezni. A neheze inkább ezután következik, hiszen a visszatérés a peremre nem egyszerű feladat.
Grand Canyon Village - A Park kempingjei és központja található itt. Üzletek, éttermek, múzeumok sorakoznak itt. Érdemes a South Rum Trail nevű ösvényre újra és újra visszatérni, hogy más-más szemszögből láthassuk a kanyont.
Hermit Road - A Hermit Road elejéig busszal juthatunk el a parkolóból, ahonnan egy másik busszal végigmehetünk ezen az úton, ami kilátópontjairól híres. Ezek egyikén érdemes megvárnunk a naplementét. Az árnyékok eltűnésével a szurdokvölgy még különlegesebb látványt nyújt.
Ugyan a Parkban is megszállhatunk az alig 1 órára található Williamsben költséghatékonyabb szállodát találni.
11. nap: 66-os út
Az országutak anyjaként emlegetett 66-os út ma már szinte teljesen kihalt. Helyét több autópálya vette át, ám ha már autós utazáson vagyunk érdemes itt-ott rátérni, és átérezni az út elmúlt amerikai, vadnyugati hangulatát.
Oatman - Több híres települést is találunk a 66-os mentén (mint Seligman, vagy Kingman), de Oatman a legérdekesebb. Egyetlen utcája egy falura emlékeztet, amiből ebben az országban elég kevés akad. Elszigeteltsége miatt ma már kevesen élnek itt, de az út mentén szuvenír boltok, régi fogadók találhatók. De láthatjuk, hogy milyen volt egy régi postahivatal, vagy fogda, amikor még volt élet a 66-os út mentén.
Williamsből ma visszaautózunk LA környékére. Az út kényelmesen 8-9 óra, így érdemes időben indulnunk. Szállásunk Oxnard városában volt, hiszen innen könnyen elérhető a kaliforniai 1-es út San Francisco felé.
12. nap: Kalifornia 1-es út
A Los Angeles és San Francisco közötti utat az 5-ös autópályán 5-6 óra alatt meg lehet tenni, ám a régi 1-es út az óceán partján sokkal szebb utazást kínál.
Ojai - Népszerű hétvégi üdülőváros a kaliforniaik körében. Egy rövid séta és kávé a főutcán igazán hangulatos. De van itt belsőudvaros könyvesbolt is (Bart’s Books).
Santa Barbara East Beach - Gyönyörű, hosszú strand, magas pálmafákkal.
Morro Bay - Hangulatos üdülő és halásztelepülés. A kikötőben kiváló ráklevest és tengergyümölcseit kínálnak (Giovanni’s Fish Market), ahonnan szép kilátás nyílik a Morro Rock nevű sziklára.
Elephant Seal Vista Point - Kilátópont az út mentén egy partszakaszra, ami az elefántfókák kedvelt pihenőhelye.
Az útról több helyen is nagyszerű látvány nyílik a Csendes-óceánra. Egy ilyen kilátóponton érdemes megnéznünk a naplementét.
Utunk San Franciscóig már csak néhány óra, ahol érdemes a városban megszállnunk, hiszen utolsó néhány napunkat itt fogjuk tölteni.
13. nap: San Francisco belvárosa
San Francisco sokkal kisebb területen fekszik mint LA, így könnyebben bejárható, sőt egyes részei még gyalogosan is felfedezhetőek. Parkolni itt is hasonlóan lehet, mint Los Angelesben, de itt számos tömegközlekedési eszköz közül is választhatunk.
Golden Gate Bridge - A város szimbóluma, amire nem csak a Welcome Center környékéről van szép kilátás, hanem a Battery Godfrey kilátópontról is.
Palace of Fine Arts - Rendezvényközpont impozáns épületegyüttese tágas parkkal.
Fisherman’s Wharf - Régi halászkikötő ami ma hangulatos turista terület. Körülbelül a Powell Streettől induljunk el a Jefferson Streeten. Van itt pékség (Boudin Sourdough), Madame Tussauds, tengergyümölcsei étterem, édességbolt (It’s Sugar), de még In-N-Out Burger is.
Cable Car - A város nevezetes kábelvasútjára legalkalmasabb a Hyde és a Beach Street kereszteződésénél felszállni. Az állomáson 8$-ba kerül egy jegy. Miközben várakozunk megnézhetjük, hogyan fordítják meg kézi erővel a kocsit. Az utazás hangulatos élmény, hiszen a turisták mellett a helyiek is előszeretettel használják a rendszert.
San Francisco Cable Car Museum - A kábelvasútról a Washington és a Jones Street megállónál leszállva a Washington Streeten továbbsétálva hamarosan elérünk a Cable Car múzeumig. Itt megismerhetjük a városi utcái alatt futó kábelek rendszerének történelmét és működését. Egy sarokkal lejjebb pedig a kiváló kávét kínáló The Coffee Movement kávézót találjuk.
Chinatown - A Washington Streeten továbbhaladva hamarosan a kínai negyedben találjuk magunkat. Itt tényleg minden kínai, és a hangulat is teljesen más. Érdemes kicsit elbóklászni a környező utcákban.
Little Italy - Kína után Olaszország következik. A Montgomery Streetnél kezdődő Columbus Avenue mentén olasz üzletek és éttermek sorakoznak. A széles sugárút elején a Transamerica Pyramid jellegzetes tornyát találjuk, míg kissé feljebb az társadalmi szerepvállalásáról híres City Lights könyvesboltot.
Coit Tower - Jellegzetes épület egy városi domb tetején, ahová már inkább autóval éri meg felmenni. Naplementekor szép kilátás nyílik innen a városra.
Vacsorára jó ötlet a Little Italy negyed egyik éttermébe, például a Tony’s Pizza Napoletana nevű helyre betérni.
14. nap: San Francisco külsőbb területei
Mission District - Ez a negyed hangulatos vendéglátóhelyeiről valamint spanyol és mexikói hagyományairól híres. A Mission és 18th Street, valamint a Mission Dolores Park környékén érdemes sétálnunk. Reggelire a Tartine Bakeryt javasoljuk.
Castro District - A város meleg negyede, aminek központja a Castro és 18th Street kereszteződése. Meleg bárokat, kávézókat, könyvesboltokat és szexshopokat találunk errefelé.
Twin Peaks - Magaslatok, ahonnan nagyszerű kilátás nyílik a város szinte egészére.
Haight - Ashbury - Népszerű, alternatív negyed. A Haight Streeten trendi használtruha és lemezboltok sorakoznak ázsiai éttermek mellett. A DragonEats vietnámi szendvicseiről híres. A Four Seasons Houses a négy évszak színeire festett sorház.
Alamo Square - A dombon található park keleti oldalán találhatóak a The Painted Ladies névre hallgató színes lakóházak, amelyek mögött San Francisco városképe is látható.
Golden Gate Park - Hatalmas park a város nyugati részén, ahol egy bivaly rezervátumot is van.
California & Mason - A két utca kereszteződése arról híres, hogy kelet felé nézve ikonikus kilátás nyílik a városra, illetve a Bay Bridge-re.
Union Square - A város főtere, ahol igazi amerikai nagyvárosi hangulat uralkodik.
15. nap: San Francisco, ami kimaradt és hazatérés
Jó ha esti járatra szól a jegyünk, mert így még marad egy fél napunk, hogy ami kimaradt San Franciscóból megnézzük, vagy visszatérjünk kedvenc helyünkre. Érdemes ellátogatni a Ferry Buildinghez, amiben ma üzletek találhatóak. A Pier 39 szórakoztató és bevásárló központ, valamint elefántfókák is sütkéreznek is a napon. Ha érdekel minket az Alcatraz-sziget, az elhagyatott börtönnel, akkor a kirándulóhajók is innen indulnak. A Lombard Street Hyde és Leavenworth Street közötti szakasza pedig kanyargósságáról ismert.
Két hetes utunk során rengeteg élménnyel gazdagodtunk, számos mérföldet leautóztunk és Amerika négy államát fedeztük fel többé-kevésbé. Ezt az útitervet a fentiek szerint valósítottuk meg, ám ha túl sűrűnek gondolnánk, néhány programot akár ki is hagyhatunk belőle.