Az Azori-szigetekről sokáig nem is hallottam. Madeira sokkal jobban ismert portugál sziget az Atlanti-óceánban, de a járatlan, ismeretlenebb úticél mindig kicsit izgalmasabb is, mint a sokak által ismert. Miután kicsit megismerkedtem a szigetekkel, rögtön tudtam, hogy egy igazán különleges helyről van szó. Általános információkat itt találhatók az Azori-szigetekről. Ez a beszámoló a 2019-es tíznapos utazásunkat foglalja össze.

10 nap nem tűnik hosszú időnek az Azori-szigeteken, különösen úgy ha az elején és a végén is egy-egy napra van szükségünk az odautazásra. A szigetek ugyanis még Lisszabontól vagy Portótól is 2-3 óra repülőútra találhatóak. Mi ennek megfelelően 8 teljes napot töltöttünk a szigeteken. Ebből négyet São Miguelen és hármat Flores szigetén. A fennmaradó egy nap pedig egy hajón zajlott a két sziget között. São Miguel a legnagyobb és legváltozatosabb sziget. Flores a legkülönlegesebbek közé tartozik, ugyanis még a szigetcsoporton belül is mindentől távol található, és nem mindennapi látnivalóival igazi csemege. 

1. nap: Érkezés Ponta Delgadába

Mi Budapestről Frankfurton át érkeztünk meg Ponta Delgadába, de Lisszabonból, Portóból és Londonból is vannak közvetlen járatok ide. São Miguel felfedezéséhez a főváros Ponta Delgada kiváló kiindulópont, hiszen a sziget főbb látványosságai innen rövid úton elérhetőek. 

Késő este érkeztünk meg tehát Ponta Delgada kicsi, de praktikus repülőterére, ami közvetlenül a város mellett fekszik. Ekkor még nem béreltünk autót, így taxival mentünk el a szállásunkig. Tömegközlekedés a reptérről sajnos nincs. Az autóbérlés természetesen már itt is lehetséges, de néhány eurót spórolhatunk, ha másnap egy városi irodában vesszük fel az autót.

2. nap: Sete Cidades és Ferraria, São Miguel nyugati része

Ébredés után elsétáltunk az autóbérlőnkhöz Ponta Delgada tengerpartjára. Az autó felvétele után, pedig nyugat felé indultunk el. Eleinte alig tudtunk betelni a buja zöld tájjal, a tengerrel az oldalunkon és a ténnyel, hogy apró szigethez képest milyen jól karban tartott utakon haladhatunk. Hamarosan megérkeztünk a Pico do Carvão nevű kilátóponthoz. Ilyen kilátókkal, vagyis miradourókkal tele van a sziget, s szinte mindig fantasztikus tájakban gyönyörködhetünk. Ez a kilátóhely azért különleges, mert innen láthatjuk csak igazán, milyen kis sziget São Miguel, annak ellenére, hogy az Azori legnagyobb tagja. Balra a sziget északi, míg jobbra a déli part látható. Különösen tiszta időben, pedig jól látszik a Fogo-hegy, sőt a távolban a sziget keleti vége után nyíló óceán.

Továbbhaladva balra indul egy út az Empadadas-tó felé. Az autót a főút mentén hagytuk, majd rövid gyaloglás után megérkeztünk a tóhoz. Itt érthetjük meg talán a legjobban, hogy mit jelent az azori növényzet. A tó egy krátertó, amit sűrűn körbenőttek a fenyők. A tó kékeszöldje varázslatosan olvad össze a körülötte lévő fenyves mély zöldjével, a föld vöröses színével és az ég kékjével. Érdemes pár percet itt tölteni, hiszen erre a helyre, még a legnagyobb turista szezonban is csak néhányan tévednek be. 

A főúton továbbhaladva néhány perc után megérkeztünk a Lagoa do Canário mellé egy korábbinál kicsit nagyobb, de roppant zsúfolt parkolóhoz. Az autót letéve az út másik oldaláról indul egy széles ösvény a Grota do Inferno, vagyis a pokol barlangja kilátó felé. Számos útikönyv és ajánló első azori képe innen származik, hiszen lenyűgöző kilátás nyílik innen a Sete Cidades település mellett található két tóra a Kékre és a Santiagora (Lagoa Azul és Lagoa de Santiago). A kilátó a tavakat körülvevő kráterperem egyik kiszögellésén található, ilyen kiváló kilátópontot csak a természet alkothat. A környék egy több mint 35.000 éve aktív vulkanikus terület. Csak az elmúlt 5000 évből 17 vulkanikus esemény ismert, s egy valószínűleg röviddel a szigetek benépesítése után történhetett.

Következő megállónk, a Vista do Rei kilátó, ahonnan szintén Sete Cidades tavaira láttunk rá, ám ezúttal egy kissé más nézőpontból. A Kék-tótól keletre található Zöld-tavat látjuk (Lagoa Verde). A tavak különlegessége, hogy ugyan vizük érintkezik, a bennük lévő vegetáció, eltérő mélységük miatt a nagyobbik napfényben kéknek, míg a kisebbik zöldnek tűnik. Innen méginkább belátható a vulkáni kráter egésze. A kilátó mellett pedig egy nagyon furcsa épület, egy elhagyatott, üresen álló hotel található. Az épület szobáiból egykor lenyűgöző kilátás nyílt a tájra, ám sajnos már évtizedik óta üresen áll. Ugyan a belépés hivatalosan tilos és életveszélyes, gyakorlatilag pedig falmászással jár, ez nem tántorítja el a napi számos turistát, hogy belülről megnézzék az épületet.

A tavak partján található hangulatos falu a Sete Cidades nevet viseli. Maga a település sok érdekességet ugyan nem kínál, de a tóparton egy rövid pihenésre, uzsonnára érdemes volt megállnunk.

Sete Cidades vulkanikus kráterét elhagyva Várzeánál visszatérünk a főútra, ahol jobbra fordultunk. A második lehetőségnél viszont le is tértünk Mosteiros település felé, ahol nem csak egy látványos strand van, hanem egy jó étterem is, az O Américo do Barbosa. Itt kóstoltuk meg először az egyik helyi specialitást, a lapas grilhada nevű ételt, ami elsőre grillezett kagylónak tűnik, de valójában a vízfelszín közelében sziklákra tapadva élő csigaféle. Vajjal és sóval grillezve, még sercegve érkezett az asztalunkhoz. Citrommal meglocsolva még ízletesebb.

Mosteiros tengerpartján majdnem megfürödtünk a tengerben, ám inkább elindultunk vissza, Ponta Delgada felé, majd letértünk Ferraria irányába, mert ott egy igazán különleges tengerparti természetes medencéről hallottunk.

Az egész napos autózás és kirándulás után más nem is eshetne jobban, mint megmártózni a hűs tengerben, vagy egy melegvizes termálmedencében. Ferrariában mindkettőre lehetőség van, ráadásul egyszerre. Az itt található természetes tengeri medencében keveredik egy kénes termálforrás meleg vize és az óceán hűvösebb sós hullámai. Hasonló élményben korábban még nem volt részünk, és először nem is értettük, hogyan működik a dolog. A forró termálvizet leginkább a medence belső részeinél, míg a hűs tengervizet a medence külső részénél élvezhetjük.

3. nap: Ananász, Lagoa do Fogo, Teaültetvény

Napunkat egy ananászültetvény meglátogatásával kezdtük. Az azori ananász igazi különlegesség, hiszen sokkal ízletesebb és sok esetben édesebb is, mint amit az európai boltok polcairól származó gyümölcstől megszokhattunk. A fajta maga Dél-Amerikából származik, viszonylag kis méretű, zöldje is kicsi, éretten illatos és sárga. Egy növény csupán egyetlen gyümölcsöt terem, s közel két éven keresztül érlelődik. Ponta Delgada környékén számos ültetvényt találhatunk, amelyeket fehérre meszelt üvegházaikról már messziről felismerhetünk. A három legismertebb: Plantação Ananases A Arruda, Ananás Santo António, és a Plantação de Ananás dos Açores. Az ültetvényeken bemehetünk az üvegházakba, ahol az ananászok többféle stádiumban érlelődnek, megismerhetjük a termesztés folyamatát, megkóstolhatjuk a gyümölcsből készült lekvárt és likőrt és természetesen vehetünk is gyümölcsöt. Mivel az ültetvények nagyon hasonlóak, ezért ha egyet meglátogatunk, az bőven elég. Első alkalommal mi az Arrudát látogattuk meg, a többivel a későbbiek során ismerkedtünk meg. Az Arruda szép helyen található, informatív, ám nincs kóstoló, s ananászt is csak szezonálisan lehet vásárolni. A Santo António kisebb hely, ám a fogadtatás közvetlen, míg az Ananás dos Açores egy hatalmas, kissé talán kietlen telken fekszik, közel a városhoz; kóstolókat és vásárlási lehetőséget is kínálnak.

Ponta Delgadából Kelet felé indultunk el a Lagoa do Fogo felé. A főútról hamarosan letérve egy olyan úton folytattuk, amely felvezet egészen a hegyre, aminek a tetején a tó található. Útközben egy kilátónál is megálltunk, mert innen is jól látható a sziget mindkét partja. Az autóval a Miradouro da Lagoa do Fogónál parkoltunk le. Innen szépen látszik az egész tó, ami a sziget legnagyobbja így egyik legfontosabb édesvízforrása is. Végül úgy döntöttünk, hogy a meredek ösvényen leereszkedünk a tó partjához is. Itt egy kisebb kirándulást tettünk, ami azért volt érdekes, mert közelebbről is szemügyre vehettük a növényzetet.

Európában csak az Azori-szigetek klímája felel meg a teatermesztéshez, amit a helyiek ki is használnak. A Fábrica de Chá Gorreana a legnagyobb termelők közé tartozik a szigeten, teájukkal pedig mindenfelé találkozhatunk a boltok polcain, ezért is látogattuk meg a gyárat. Az üzem körülbelül fél óra autózásra található a Lagoa do Fogótól. Látogatásunk során megismertük a tealevelek feldolgozásának részleteit, és a sokféle tea közötti különbséget, a végén pedig ingyenes kóstolót töltöttünk magunknak kétféle frissen főzött teából. Végül pedig a több ezer hektáros ültetvény egy részét is megnéztük, hogy közelebbről szemügyre vehessük a teacserjét.

A teaültetvény után visszafelé indultunk, Nyugat felé a főúton, és hamarosan letértünk Moinhos felé, ahol nagy, homokos strandot találunk egy apró településen. A parkolás nehézkes lett volna, de szerencsére van egy elég nagy parkolójuk, amit a táblákat követve találtunk meg. A strand mosdókkal, zuhanyzókkal felszerelt, így fürdés után fel is frissítettük magunkat. Moinhos egyirányú, így egy másik, roppant meredek úton hagytuk el, és érkeztünk meg a főútra, ahol hamarosan elérjük a Miradouro de Santa Iria kilátót, ahonnan talán a legszebb kilátás nyílik a sziget északi partjára mind keleti, mind nyugati irányba.

Vacsoránkat az Associação Agrícola de São Miguel éttermében fogyasztottuk el. Az Associação Agrícola nem csupán egy étterem, hanem a helyi mezőgazdasági szövetkezet, ami mára fogalommá vált a szigeten, hiszen São Miguelen a szarvasmarhákat szabadon, hatalmas legelőkön tartják a gazdák, majd tejükből és húsukból kiváló minőségű termékeket készítenek a szövetkezetben. Az étteremben a sziget talán legfinomabb steakjét kóstolhatjuk meg, ami garantáltan helyi, boldog tehenek húsából készült (tényleg ez a program neve). Az alapanyagok mindig a legfrissebbek, helyi gazdáktól származnak és hagyományos módon készítek el őket. A steak esetében ez azt jelenti, hogy fokhagymát, marinált pirospaprikát és tükörtojást kínálnak hozzá. Természetesen, számos más fogás közül is választhatunk, de ez az étterem a húsokról híres, így elsősorban erre számítsunk. Foglalás nélkül nyitáskor, este 7-kor még valószínűleg kapunk asztalt, de később akár hosszabb várakozásra is számítani kell.

4. nap: Furnas és São Miguel keleti vége

Egy hosszabb autózással indítjuk a napot Furnas felé, ami körülbelül 50 percre található Ponta Delgadától. Az útjelző táblák a sziget északi oldalára irányítanak át minket Furnas felé, mert arra gyorsabban lehet haladni, de mi inkább a déli utat választjuk, hiszen kevéssel Furnas előtt macskaköves, platánokkal szegélyezett országúton haladhatunk a furnasi tó partján. Innen közelebb is van első megállónk, a tóparton található hőforrások a Fumarolas Lagoa das Furnas.

A település egy viszonylag nagy krátervölgyben fekszik, ami a mai napig geotermikusan aktív. Kénes gázok törnek a felszínre, sok helyen valamilyen forrással együtt, így a bugyborékoló, itt-ott folyamatos forrásban lévő víz azt az érzést kelti, mintha egy hatalmas vízforraló tetején sétálgatnánk. A tóparton lévő geotermikus parkba csekély belépő ellenében léphetünk be, majd sétálhatjuk körbe a forrásokat. A hely további különlegessége, hogy itt készül a híres cozido das Furnas, ami egy gyökérzöldségekből, káposztából és különféle húsokból, kolbászokból készülő egytálétel. A hozzávalókat frissen egy hatalmas üstbe helyezik, jól lezárják, majd a forrásba helyezik, ahol hosszú órákon át rotyogtatják. Kicsit úgy működik a folyamat, mintha kuktában párolnánk az ételt. Íze alapján dekonstruált töltött káposztának is gondolhatnánk a végeredményt. Furnasban sok étteremben kínálják, ám érdemes előre foglalni, és leadni a rendelést. Mi a Restaurante Tony’s változatát kóstoltuk, és nem voltunk csalódottak.

Egy bőséges ebéd után egy kellemes termálvizes ejtőzésnél nincs is jobb gondolat. A Poça da Dona Beija termálfürdő gyakorlatilag egy patak partján fekszik, amibe egy magas vastartalmú forrás ömlik. A forró víz kellemes hőmérsékletűvé keveredik a patakkal, amit a fürdőben különféle medencékbe gyűjtenek össze. A víz vastartalma olyan magas, hogy mindenre rozsdabarna réteg rakódik, és szabad szemmel is láthatóak a részecskék. Éppen ezért ne lepődjünk meg, ha bőrünk a fürdés végeztével fémes illatú marad, még egy alapos zuhanyzás után is. A világos színű fürdőruhákat, törölközőket pedig valószínűleg kimoshatatlanul megfogja a vas, így érdemes sötétebb vagy kopottabb textíliákat választani, amiket nem sajnálunk. A fürdőben maximum másfél órát tölthetünk, ami egyébként elegendő is, hogy kiélvezhessük a buja növényzet alatt párolgó vizet. Praktikus információ, hogy a parkoló roppant alulméretezett, így előfordulhat, hogy a környező utcákban kell parkolnunk.

Furnast kelet felé elhagyva kanyargós utakon hamarosan Povoaçaóba érkezünk, amely település hangulatos főterén áll a Pastelaria Pizzaria Guida nevű cukrászda, pizzéria. Itt különféle édes és sós sütemények között találjuk a fofa nevű helyi édességet, ami egy égetett tésztából készült fánkféle, amit vaníliás krémmel töltenek és a tetejére még kakaós krém is kerül. Talán nem a cukrászművészet csúcsa, de egy desszertnek kiváló.

Povoaçaótól továbbhaladva kelet, majd a sziget végét elérve észak felé, körülbelül 30-40 perc igen kanyargós autózás után elérkeztünk a Ponta do Sossego kilátóponthoz. Ez nem egyszerű miradouro, hiszen egy szépen gondozott park veszi kerül, szebbnél szebb növényekkel. A kilátás pedig egyszerűen lenyűgöző, amint elénk tárul a nyílt óceán a sziget meredek sziklás, zöld keleti partjáról.

A kilátótól továbbhaladva még 10 percre találjuk a Ponta do Arnel nevű helyet. Itt egy nagyon-nagyon meredek úton (35%-os lejtő) ereszkedhetünk le egy apró halászkikötőhöz. Az autót fent, a főúton hagytuk, mert sokan ragadtak már lent, mert visszafelé nem tudtak felhajtani a meredek, kacskaringós úton. Ottjártunkkor is találkoztunk egy elakadt német házaspárral. Az autómentő szerencsére már úton volt. A lefelé vezető út közepén egy szép világítótornyot találunk, míg leérve ismét elénk tárul a São Miguel keleti partjainak meredek sziklafala, ezúttal lentről.

Innen majdnem visszafordultunk Ponta Delgada felé, de inkább továbbhaladtunk Nordeste felé, ahol kávéra a Nor Coffee-t, míg egy kis harapnivalóra az Elias Snack Bart javasolnánk.

Ribeira Quente település az úton visszafelé, már majdnem Furnasnál található a tengerparton. A település strandja, a Praia do Fogo hatalmas és szépen rendben tartott, ahol nekünk még belefért egy kora esti fürdőzés.

5. nap: Ponta Delgada

Utolsó teljes napunkat Ponta Delgada felfedezésével töltöttük. A szigetcsoport legnagyobb városa gyalogszerrel is könnyen bejárható. Reggel kilátogattunk a Mercado da Graça piacra, ahol ananászt vettünk. Beszereztünk némi sajtot  is São Jorge szigetéről.

Kisétáltunk a tengerpartra, egészen a város kapujáig, a Portas da Cidade-ig, amiről azt tartják, hogy ha valaki egyszer áthalad alatta, még biztosan visszatér Ponta Delgadába.

A városkapu mögötti téren találjuk a város legfontosabb templomát az Igreja Matriz de São Sebastiãót. A környéken számos érdekes üzletet találunk, könyvekkel (Livraria Letras Lavadas), ruhákkal, szuvenírekkel (AMAZE), vagy éppen halkonzervekkel (Ourivesaria Correa Picanço). Kávézni a Café Centralban, a Trianonban, vagy a Café Royalban tudunk. Ha kávét kérünk espressót kapunk, a garoto espresso kevés tejjel, míg a galão nagyobb tejeskávénk felel meg. Ebédre látogassunk el az A Tasca, vagy a Ta Gente nevű éttermekbe.

Amennyiben vásárolgatni támad kedvünk, vagy szeretnénk látni, hogy milyen egy azori pláza (épp olyan, mint bármelyik másik a világon), akkor a Parque Atlântico bevásárlóközpontba érdemes ellátogatnunk. Szupermarket, ruha-, gyermek-, játék-, és könyvesboltot is találunk itt.

Vacsorahelyszínül több étterem közül is választhatunk. A Casa Nostra Açores fine dining élményt nyújt, a Louvre Michaelense francia, az Õtaka japán, míg a Taberna na Boavista dél-amerikai, spanyol ételekkel vár. Mi a szállásunkon töltöttük az utolsó estét, hiszen másnap reggel nagyon korán indult a hajónk Floresre.

6. nap: Utazás Flores szigetére

Hajós utazásunk kora reggel indult, s több mint 24 órát vett igénybe, cserébe viszont több szigeten is megálltunk. Kiszállni ugyan nem volt időnk, de ez meghozta a kedvünket egy újabb látogatáshoz. Ez a hajójárat sajnos már nem üzemel (a koronavírus-járvány és a gazdaságossága híján megszüntették), ám számunkra felejthetetlen élmény marad.

Floresre másnap kora reggel érkeztünk meg, és dél körül már el is indultunk, hogy felfedezzük. Szállásunk Lajesben volt, ami a sziget fontos kikötője, és egy szép világítótorony is található itt.

Flores és a közeli Corvo földrajzi értelemben már az Amerikai-lemezen fekszenek, így gyakorlatilag Amerikához tartoznak. Kulturális és jogi szempontból természetesen ők is Portugália részei, ám számos szempontból Európa és az Unió legnyugatabbi csücskei.

7. nap: Poço Ribeira do Ferreiro

Floresen mi nem béreltünk autót, ami utólag belátva megkönnyítette volna dolgunkat. Ám így sem volt igazán sok problémánk, hiszen rövidebb-hosszabb várakozás után mindig akadt valaki, aki elvitt minket egy darabon. Úgy tűnik, a helyiek hozzá vannak szokva a stopposokhoz. 

Lajesből nyugat, észak-nyugat felé indultunk el a főúton, majd hamarosan egy fiatal barcelonai pár vett fel minket és vitt el egészen a Poço Ribeira do Ferreiro nevű hely parkolójáig. Ez a sziget egy legismertebb természeti látnivalójához, egy buja növényzettel dúsan benőtt sziklafal, amin számos kisebb nagyobb vízesés zúdul alá. A séta sűrű növényzet között vezet, olyan érzésünk lehet, mintha egy őserdőben kirándulnánk. Aznap sajnos kissé borús volt az idő, köd is volt, így a sziklafal körülbelül felétől felfelé semmit sem láttunk. Másnapi kirándulásunk során viszont visszatértünk ide, s akkor már az alábbi látvány tárult elénk.

Innen visszasétáltunk a főúthoz, ahonnan lesétáltunk Fajazinha apró falvába. Itt néhány házon és egy szép tengerparton kívül egy ebédet és vacsorát felszolgáló éttermet, a Pôr-do-Solt találtuk, ami akkor éppen zárva tartott, így visszatértünk a szállásunkra. Szállásadónk felhívta figyelmünket a sarkon található pizzériára, amit Sri Lankaiak üzemeltetnek. Egy próbát megért, és végül finom pizzát vacsoráztunk (Cana Roca).

8. nap: Kirándulás Lajedóból Fajã Grande-ba

Második napunkon kirándulni indultunk. A PR02-FLO jelzésű Lajedóból induló kirándulást választottuk, ami közel 14 km hosszú, így körülbelül 4-5 óra alatt teljesítettük. A kirándulás Lajedóból indult, majd hamarosan megérkeztünk egy kilátóponthoz, ahonnan szépen ráláttunk a sziget másik híres geológiai formációjára. A Rocha dos Bordões egy hegycsúcs, aminek alsó részén bazaltoszlopokat láthatunk. A kirándulás továbbhalad Mosteirón, majd egy elhagyatott romtelepülésen át; Fajazinha előtt a Miradouro do Portal kilátóhoz értünk, ahonnan szép kilátás nyílik a sziget nyugati partjaira északi irányba. Fajazinha után mi visszamentünk a Poço Ribeira do Ferreiróhoz, ahogy fent említettem. Majd végül elértünk Fajã Grande-ba.

Itt elmentünk a Cascata do Poço do Bacalhau vízeséshez, ami éppen az apró település határában található. A meglehetősen magas vízesés különlegessége, hogy az aljában lévő tavacskában fürdeni is lehet, ami igazán frissítő élmény egy hosszú kirándulás után. Itt így döntöttünk, hogy adunk még egy esélyt a Pôr-do-Sol étteremnek, így stoppal átmentünk Fajazinhába, és ott vacsoráztunk.

9. nap: Majdnem hazaindulás

Terveink szerint ezen a napon utaztunk volna el a szigetről. Kisrepülővel Ponta Delgadába repültünk volna, onnan Lisszabonon keresztül pedig haza Budapestre. Sajnos a nagy szél miatt először csak a délelőtti, majd végül az összes járatot törölték aznap. Végül a légitársaságtól szállást és ételt kaptunk az éjszakára, történetesen éppen Fajã Grande-ban. 

Napközben, a várakozás közben meglátogattuk Santa Cruz bálnamúzeumát a Fábrica da Baleia do Boqueirãót, ahol megismerhetjük az azori bálnavadászat múltját, hiszen a tevékenységgel már évtizedek óta felhagytak. Ezek után még mindig sok időnk volt így fürödtünk a település tengerpartján a természetes medencékben, majd Santa Cruz déli részén, a kikötőben egy étteremben ebédeltünk is.

10. nap: Hazautazás

Tapasztalt azori utazók azt szokták javasolni, hogy hazautazásunk előtti napon érkezzünk meg arra a szigetre, ahonnan a szárazföldre repülünk, nos mi akkor nem voltunk gyakorlott azori utazók, így egy nap késéssel érkeztünk haza, de legalább az utolsó napot is szuperül töltöttük el Flores szigetén. Hazafelé, útközben Ponta Delgádában éjszakáztunk, amit megelőzően Azor Gint ittunk aszalt ananásszal, majd portói átszállásunk során beugrottunk a városba egy kávéra és pastel de natára. Sokszor a kevésbé szervezett utazásrészek alakulnak a legérdekesebben.